Barta Tamás írása
A közelmúltban felmerült az igény az anglikán egyházban egy „befogadóbb”, gendersemleges liturgikus nyelvezet létrehozására; az ötletet Ilminster és Whitelackington plébánosa, Joanna Stobart tiszteletes vetette fel egy nemrégiben lebonyolított zsinati gyűlésen Michael Ipgrave püspök előtt. Az egyház, Stobart kérésére válaszként, tavasszal bizottságot állít fel, ahol körül kívánják járni azt a kérdést, hogy
milyen alternatívák lehetségesek a liturgiában Istenre hivatkozó, hímnemű személyes névmások és jelzők (He/Him/Lord/Father) helyettesítésére.
A program részletei egyelőre nem tisztázottak.
Az angol államegyház szóvivője szerint semmi újdonság nincs e kérdések feltérképezésében, hiszen már az ókeresztény idők óta világos, hogy Isten se nem férfi, se nem nő.
„A keresztények ősidők óta elismerik, hogy Isten nem férfi és nem nő, de megszólításának és leírásának a Szentírásban található sokféle módja nem mindig tükröződött az istentiszteleteinkben”
– nyilatkozta a szóvivő a Sky Newsnak. Magyarázatként szolgáljon, hogy ha Isten természetét a teológia irányából közelítik, a mindenható inkább tekinthető nemileg meghatározhatatlan, transzcendens-szellemi „lénynek", mintsem férfinak, nőnek vagy bármely, „gender-tanulmányok" kereteibe illeszthető nemnek.
Az Isten nemisége körüli kérdések ennek ellenére egyre több reflektorfényt kapnak, hiszen
az Atya gyakran testesít meg női attribútumokat, hordoz olykor feminim vonásokat, mondhatni, hogy Isten ábrázolása az erős Atya mellett gyakran jeleníti meg a gondoskodó Anya képét is.
Ezen vonások kifejezése jellemzően az Ószövetségben lelhető fel, Izajás próféta könyve például gyakran használ kifejezetten nőiességre, anyaságra vonatkozó képeket, metaforákat. Iz 49, 14-15 például a következőképpen szól;
„Így panaszkodott Sion: „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Hasonlóképp, Mózes Második Törvénykönyve egy védelmező anya-sashoz hasonlítja Istent (MTörv 32,11):
„Mint a sas, amelyik a fészkét védi, ott lebeg a fiókája fölött, kiterjeszti szárnyát, felkapja, tulajdon szárnyán hordozza.”
A Szentírás egészét tekintve ugyanakkor jelentős túlsúlyban vannak az Istent férfiszerepben feltüntető képek. Jézus Krisztus szinte kizárólag férfias attribútumokkal hivatkozik, míg az Atyára is a legtöbb helyen az eredeti szövegek is hímnemű személyes névmásokat, előtagokat használnak.
Érdekes példa, hogy az Ószövetség első szavaiban („B'reshit bara Elohim(…)” – „kezdetben teremtette Isten(…)”) szereplő „bara” szócska „főszabály szerint" hímnemű alanyi előtagnak feleltethető meg. Ami azonban talán még lényegesebb, hogy a héberben a hímnem helyettesíti a semleges nemet, így
használható olyan tárgyakra, csoportokra vagy személyekre is, melyek nemisége nem lényeges vagy nem megállapítható.
Vélhetően a Teremtés Könyvének bevezetése is ezt hivatott kifejezni, hiszen ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusának 239. pontja állítja:
„(…) Isten fölötte áll az emberi nemek közötti különbségnek. Ő nem férfi, nem is nő; Ő Isten.”